Kulturális célú támogatások 2019. I. félév

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet kulturális szférában működő szervezetek, egyesületek részére.

A pályázat célja: 

Az Eger városában működő kulturális szervezetek programjainak, projektjeinek támogatása, a helyi kulturális szektor közéleti részvételének segítése.

A vissza nem térítendő támogatás igényelhető rendezvények, képzések, konferenciák, szakmai programok, kiállítások szervezésére, lebonyolítására. Elbírálásnál előnyt jelent a helyi értékekre épített, helyben megvalósuló programok megvalósítása.

Civilek Napja 2019.

Sikeresen megvalósításra került a Civilek Napja 2019. február 01-jén. A civil szervezetek képviselőivel, sportolókkal és iskolásokkal 12:00-kor találkoztunk a Dobó István téren és innen indultunk el az adománydobozhoz, ami a Katona téren található. A rendezvényen több mint 100 fő vett részt és alkotott élőláncot. Az összegyűlt adományokat kézről kézre adtuk és így jutott el az adománydobozhoz. A rendezvénnyel arra szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy mennyire fontos a civil szervezetek munkája és az önkéntesség. 

Civilek Napja 2019.

Az 1994-ben alakult Civil Parlament 1997-ben február 1-jét jelölte meg A CIVILEK NAPjának. Az eseményről elsőként 1998-ban emlékeztek meg. A civilek napja arra hívja fel a figyelmet, hogy ha nem működnek kellő számban civil szervezetek, akkor az önkormányzatokra sokkal több feladat és felelősség hárul. Csak a civilek, a civil szervezetek felelősségvállalása, társadalmi munkája, jelenléte teheti jobbá az élet számos területét.

NEA NEA NEA NEA NEA NEA NEA NEA NEA

Az összevont pályázatokra várhatóan 2019. január 16. – február 15-21. között lesz mód a pályázat benyújtására.

Az egyszerűsített pályázatokat várhatóan 2019. február 22.  – március 25-29. között lehet benyújtani.

 

figyelem